Lezárta a rendőrség a nyomozást a tavaly szilveszteri szolnoki házrobbanás ügyében. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a 34 éves P. Grétát emberölés kísérletével gyanúsítják, az iratokat vádemelési javaslattal a Szolnoki Járási Ügyészség részére megküldték.
A rendőrség szerint a nő élettársával és kisgyermekével lakott albérletben, a gázkonvektorról a betápláló gázcsövet eltávolította, majd a gázcsapot megnyitotta azzal a szándékkal, hogy élettársát megmérgezze. P. Gréta annak ellenére cselekedett így, hogy tudta, hogy a mérgezés a házban tartózkodó kisgyermekére és saját magára nézve is halálos lehet. A gáz hajnali 1 óra körül berobbant és a detonáció következtében mindhárman súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
Mint arról a Bors korábban beszámolt: P. Grétát korábban jogerősen 14 év fegyházra ítélték, mert korábbi barátjával meggyilkolt egy prostituáltat. Az asszony így most bűnismétlőként állhat bíróság elé, kilátásai pedig nem a legjobbak. Az emberölési kísérlet büntetési tétele alapesetben ugyanúgy 5-től 15 évig terjed, mint egy befejezett emberölésé. Előélete miatt P. Gréta csak a felső határhoz közelítő ítéletre számíthat. Ráadásul megvonták a szülői felügyeleti jogát is, a robbanást túlélő kisgyermeket elhelyezték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.