Kilopták a gyerekek tányérjából az ételt

ebéd
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 03. 18:45
Közétkeztetési visszásságokról eddig is rendszeresen beszámolt a Borsonline, a mostani azonban túltesz minden.
Bors

Az ügy - amelyet a Figyelő Online robbantott ki - a panaszokkal kezdődött: egyre többen kifogásolták a Budapest XV. kerületében lévő Károly Róbert Általános Iskola menzáját a polgármesteri hivatalnál. A szülők szerint több esetben eltűnt a hús a tányérokról és már repeta sincs. Pintér Gábor alpolgármester a panaszok hallatán találkozott az iskola igazgatójával, és együtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit.

– Megdöbbenve láttam, hogy a konyhai személyzet zsákokban, rekeszekben viszi ki az élelmet – mondja Pintér Gábor, hozzá téve, hihetetlenül gusztustalan történet ez, hiszen a gyerekek elől lopják el az ételt.
Az alpolgármester a rendőrségre sietett, feljelentést tenni. A XV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai már másnap kiszálltak a helyszínre, de az alpolgármester legnagyobb meglepetésére nem érték tetten a tolvajokat, holott azok, mondhatni, talicskával tolták ki a menza kosztját.

– A rendőrség nem hagyta futni az elkövetőket – állítja a Figyelő Onlione-nak a BRFK sajtóosztálya. – Az ügyben folytatólagosan elkövetett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban, amelynek keretében a nyomozóhatóság házkutatást, tanúkihallgatásokat foganatosított és három személyt gyanúsítottként hallgatott ki.

Az eljárás még nem zárult le, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

A kerületi önkormányzat két dolgozót azonnali hatállyal kirúgtak, másokat áthelyeztek. A gyerekek tányérjába azóta elegendő étel kerül, és még repeta is van.

A Figyelő Online több vidéki városban is érdeklődött: Miskolcon hivatalosan nem tudnak arról, hogy visszaélések történtek volna a gyermekélelmezés terén, a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény vezetője pedig elmondta, náluk a munkaidő lejártával minden konyhai dolgozó köteles a táskáját bemutatni, s időnként még szekrény ellenőrzést is tartanak.

Az ügy azonban nem ennyire egyszerű. A lebukás, mint az most a XV. kerületben bekövetkezett, fölöttébb ritkán fordul elő. A közétkeztetésben jártas szakemberek szerint nem is gondolnánk, miért bánnak nem egyszer kesztyűs kézzel a polgármesterek és beosztottjaik a konyhai dolgozókkal. Nos, azért, mert kölcsönös a függés. A többnyire helyi konyhai személyzet ugyanis a polgármesteri hivatal alkalmazottja, s négyévente szavazhat arról, ki legyen a következő ciklusban a polgármester, az önkormányzati képviselő. Éppen ezért nem egy polgármester kétszer is meggondolja, hogy ujjat merjen-e húzni a családtagjaival együtt több száz potenciális választópolgárral.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.