Célkeresztben Éjjel két óra után ért véget az Országgyűlés ülése 2011. június 15-én, amikor a nyomozati anyagok szerint egy parlamenti képviselő éppen egy prostituálttal közösült az Országháztól tíz perc sétára lévő Hotel Presidentben.
Hotelben aludt
Az ügyészség által kerítéssel vádolt szépségverseny-szervező, Répás Lajos éjjel 1 óra 3 perckor hívott fel egy lányt, hogy az akkor már a szállodában lévő politikushoz menjen fel egy pásztorórára. Erre a hotel igazgatója, Gerendás József kérte fel, akivel a képviselő együtt iszogatott a szálloda bárjában. Mivel a képviselő amúgy is a hotelben aludt, nem akarta egyedül tölteni az estét.
Melletlen k…va
A lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a prostizó képviselő másnap délelőtt éppen a Parlamentből hívta fel Gerendást panaszkodva, hogy egy „pusztafogú, melletlen k…vát” küldtek neki. A parlamenti jegyzőkönyvek összevetéséből kiderül, hogy június 15-én csak négy olyan képviselő szólalt fel, aki június 16-án délelőtt dolgozott valamelyik parlamenti bizottságban, de 15-én éjfél körül már nem volt a Parlamentben. A kört az is szűkíti, hogy 15-én nem voltak parlamenti szavazások, így a videofelvételek tanúsága szerint nagyon kevesen tartózkodtak az ülésteremben. Vagyis ha a rendőrség akarja, könnyen rátalál a politikusra.
A Bors más forrásai megerősítették, hogy a négy képviselő közül az egyik rendszeresen igénybe vette a prostihálózat szolgáltatásait.
Titkosszolgálati kapocs
Répás Lajos titkosszolgálati kapcsolatai révén tudhatott arról, hogy lehallgatják – írta a Direkt36. A hírportál szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2011 áprilisától hallgatta le a szépségverseny-szervező telefonját, augusztustól viszont Répás már figyelmeztette beszélgetőpartnereit – köztük a szexuális munkákra jelentkező lányokat –, hogy válogassák meg a szavaikat. Répás egyik rokonának az Alkotmányvédelmi Hivatal fizette elő a mobiltelefonját, amin keresztül öt és fél hónap alatt háromszázötször beszéltek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.