Percekkel saját boncolása előtt ébredt fel az a 45 éves indiai férfi, akit az orvosok tévesen nyilvánítottak halottnak Mumbaiban a Lokmanya Tilak Kórházban - írja a Daily Mail.
Az igen szerencsés úriemberre egy buszmegállóban találta rá eszméletlenül. Úgy tudni, fülgyulladása volt és kóros alultápláltságban szenvedett. A rendőrség vitte kórházban, ahol egy főorvos állapította meg, hogy halott. A “holttestet” annak ellenére vitték rögtön a hullaházba, hogy a szabályzat ilyenkor előírja: az illetőt pár óráig megfigyelés alatt kell tartani, hátha tévesen állapították meg a halál beálltát.
Mivel ez itt elmaradt, a testet előkészítették a boncolásra. És ekkor történt az igen váratlan fordulat: két dolgozó ugyanis észrevette, hogy a hasa mozog, innen pedig már nem kellett nagy szakértelem ahhoz, hogy rájöjjenek, a férfi egyáltalán nem halt még meg.
A főorvos úrt azzal vádolják, hogy miután megtudta, mekkora hibát követett el, megsemmisítette a férfi haláláról készült jelentést. Ráadásul miután az eset napvilágot látott, még a rendőröket sem akarta beengedni a kórházba.
Szakemberek egyébként azt mondják, nem ritka, ha egy traumán átesett embernél először nem tapintható ki a pulzus, éppen ezért kell pár óráig megfigyelni. Az intézkedő főorvos viszont még új volt a kórházban, és nem ismerte ezt az eljárást.
Ez azért még így is nagyon fura nekünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.