Nem vette észre a buszsofőr, hogy elgázolta a nénit

buszmegálló
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 31. 10:30
Valószínű, hogy az idős asszony leszállás után beesett a jármű alá Székesfehérváron. A buszvezető az eset után sokkot kapott.
B. B., BLN

Egy megtépázott csokrot látni napokkal a múlt hétvégi rejtélyes tragédia után a székesfehérvári Csíkvári út egyik buszmegállójánál. Járókelők vasárnap egy sérült, szinte alig élő asszonyt találtak a 11-es busz megállójában. Kiderült, hogy lába súlyosan összeroncsolódott. A mentők még életben találták a szörnyű állapotban lévő idős nőt, azonban megmenteni nem tudták, a helyszínen meghalt.

– Sérülés szinte alig volt rajta, csak a feje volt kicsit véres és láttuk, hogy a lába csúnyán összeroncsolódott – meséli az egyik szemtanú a Borsnak.

– Akkor még életben volt, de beszélni már nem tudott, csak pihegett és pislogott. Nagyon nagy fájdalmai lehettek. A mentők kiérkeztek, próbáltak segíteni rajta, de nem sokkal később már meghalt – mondja szomorúan a megállóval szemben lakó asszony. Hozzáteszi: egy szörnyű véletlen okozhatta a tragédiát.

– A néni a buszról akart leszállni, valószínűleg a temetőbe igyekezhetett. A padka mellett egy nagy gödör van, az asszony abba léphetett bele, és csúszhatott meg. Meglehet, a sofőr induláskor nem is vette észre, mi történt, ugyanis a csukló miatt ez holttér – magyarázza a szemtanú. Elmondja, édesapja is a megállótól nem messze vesztette életét, egy balesetben. A sofőrt később a rendőrök hívták vissza a helyszínre, úgy tudni, sokkot kapott, amikor megtudta, mi történt az utasával, borzalmas állapotban várta a kihallgatást. Kiderült: a 48 éves férfi már több mint húsz éve dolgozik sofőrként.

– Több mint ötszázezer kilométert teljesített balesetmentesen, 1993 óta dolgozik a helyi Volánnál, mindvégig a székesfehérvári járaton – közölte a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ. Hozzátették, a busz is hibátlan állapotban volt, két hete esett át teljes műszaki vizsgálaton. A központ elmondta: a rendőrség vizsgálja, hogy a busznak vagy a sofőrnek volt-e szerepe a balesetben. Az áldozat családja azóta mindennap a megállóba látogat, virágot visznek a tragédia színhelyére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.