Napok óta eszméletlen volt Göncz Árpád

Fiumei út
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 08. 05:30
Napok óta nem volt már eszméleténél Göncz Árpád, mielőtt örökre lehunyta a szemét. A volt köztársasági elnök szenvedés nélkül távozott az élők sorából, halá­lakor felesége és gyermekei voltak mellette. Szerdán több ezren emlékeztek rá a Parlamentnél.
Bors

A kormány és az Országgyűlés Hivatala még nem kereste meg Göncz Árpád családját az állami temetéssel kapcsolatban – mondta a Borsnak Gulyás András elnöki titkárságvezető. Egyelőre kérdéseinkre sem válaszolt a két intézmény sajtószolgálata, de annyit biztosan tudunk: az állami temetéseknek írott és íratlan szabályai vannak.

Görög Ibolya protokollszakértő szerint ilyen esetben egy külön bizottság alakul, és pontos forgatókönyvet hoznak létre. Még azt is előre eldöntik, hogy hány gyertyatartó lehet a ravatal mellett. A család kéréseit csak egy bizonyos szintig lehet figyelem­be venni.

Antall József miniszterelnököt az Országház előtt ravatalozták fel, és ágyútalpon vitték a Fiumei úti sírkertbe, ám ő aktív kormányfő volt halálakor. Göncz utódját, Mádl Ferencet 2011-ben szintén a Fiumei úton helyezték örök nyugalomra.

Abban, hogy lesz-e pap a szertartáson, szintén a család dönthet, bár Gönczről nem volt ismert, hogy vallásos lett volna.

Több neves külföldi újságban is méltatták az elhunyt elnököt. A The New York Times például Uncle Arpi, azaz Árpi bácsiként említette. Közben Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában emlékezett elôdjére, a Parlamentnél pedig Göncz tisztelői – politikusok is – gyújtottak gyertyát.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.