A Biszku elleni vádak között háborús bűncselekmény, a kommunizmus bűneinek nyilvános tagadása és lőszerrel való visszaélés is szerepel.
Bár az egykor nagy hatalmú politikus ismét tolószékben, ápolója kíséretében érkezett a zsúfolásig megtelt tárgyalóterembe, a tárgyalás első felében határozottan, néha ellenkezve reagált. Amikor a bíró megkérdezte, válaszol-e a kérdésekre, kijelentette:– Attól függ, milyen kérdésekre!
Amikor megkérdezték, érti-e a vádakat, a házában engedély nélkül tartott lőszerek kapcsán váratlanul kijelentette: – Ebben hibát követtem el, elfelejtettem, hogy nálam vannak – mondta.
A tárgyalás során a bíró többször is megkérdezte, akar-e szünetet, de Biszku bírta a tempót, és csak majd’ másfél óra után fogadta el a felajánlott lehetőséget. Ügyvédje, Magyar Gábor ugyanis szóvá tette a bírónak, hogy ügyfele elbóbiskolt.
Az orvos szakértő véleményéből egyébként kiderült: Biszkunak felfekvései vannak, mentális és fizikai képességei, figyelme erősen korlátozott, továbbá ma-gas vérnyomás betegségben szenved. Korábban a Bors tudta meg, hogy a volt belügyminiszternek gerincproblémái is vannak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.