Bajtársai mellé, saját végakarata szerint temetik el november 6-án Göncz Árpádot az Óbudai Temetőben – tudta meg a Bors.
A volt köztársasági elnök azért döntött így, mert ebben a temetőben nyugszik Bibó István történész és Vásárhelyi Miklós újságíró is, akikkel közös börtöncellában voltak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után.
Mint ismert, Göncz Árpádot 1958-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre forradalmi részvételéért, Bibó István a Nagy Imre-kormány államminisztere, Vásárhelyi Miklós pedig a kabinet sajtófőnöke volt. Végül mindhárman amnesztiával szabadultak.
A volt államfő hosszú évekkel élte túl két bajtársát: Bibó 1979-ben, Vásárhelyi 2001-ben hunyt el. Úgy tudjuk, Göncz Árpád és felesége minden egyes évben, halottak napján ellátogatott a két volt cellatárs sírjához.
Az Országgyűlés Hivatala későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy szűk családi, tisztelői körben vagy katonai tiszteletadás mellett, állami rendezvény keretében ravatalozzák-e fel az elhunyt elnököt. Mádl Ferenc volt államfő 2011-ben állami temetésben részesült a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.