Valószínűleg örökre beleég a húszéves Fern Westland emlékezetébe 2015. szeptember 25. éjjele, valamint a törökországi Alanya tengerpartja - ám egyáltalán nem a szép emlékek miatt. A skót lány ugyanis ekkor vált egy brutális nemi erőszak áldozatává.
Fern kikapcsolódni utazott barátaival a török riviérára. Aznap egy bárban összeismerkedtek a pincérkedésből élő Sabri Demirrel, aki az este folyamán egyre erőszakosabban nyomult a lányra - aki azonban nem szívesen vette a részeg férfi közeledését. “Szóltam a barátaimnak, hogy ott akarom hagyni a klubot, mert nem akarok a közelében lenni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy velünk jön hazafelé” - emlékezett vissza Fern, aki nem egy szállóban lakott barátaival, ám arra nem is számított, hogy a két hotel közti a rövid szakaszon Sabri Demir rátámad.
“Hátulról ragadott meg és a számra tapasztotta a kezét. Nem kaptam levegőt, és hiába próbáltam lerázni magamról, a partra vonszolt, ahol megerőszakolt. Attól féltem, meg fogok halni” - idézte fel a borzalmakat Fern, akinek végül sikerült elmenekülnie, és visszarohannia barátaihoz a hotelba. Azonban pár órával később vérfagyasztó üzeneteket kapott a Facebookon támadójától: “Nagyon sajnálom. Nem tudom, miért tettem. Kérlek, bocsáss meg.”
Szerző: Fern Westland, 2015. április 19.
Fern a traumától pár napig képtelen volt bárkinek is beszélni az esetről - így csak egy héttel később, Skóciába visszatérve tett feljelentést. A helyi hatóságok, miután számos fotón rögzítették a lány zúzódásait, felvették a kapcsolatot a török rendőrséggel, az esetről először beszámoló Daily Record pedig Facebookon megkereste Demirt, aki tagadta, hogy megerőszakolta volna a húszéves lányt, majd személyesen Fernnek is írt - ismét: “Nem volt köztünk szex. Csak megcsókoltalak.”
A rettegő és megtört Fern Westland közel egy hónappal a támadás után sem meri elhagyni otthonát egyedül...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.