Botrány a gólyatáborban: árulta és szívta a drogot

használat
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 09. 12:30
A tavalyi egyetemi gólyatábori szexuális visszaélések után az ideiek sem múltak el botrány nélkül.
H. Á.

A Bors úgy értesült, hogy a BGF külkereskedelmi szakának siófoki gólyatáborában az egyik hallgató bukott le kábítószerrel.

– Nemcsak fogyasztotta, de árulta is az „anyagot”. Már első este elkezdte teríteni, de a HÖK-ösök lebuktatták. Ekkor megpróbálta lehúzni a vécén a kábítószert, de nem sikerült neki. A biztonságiak akadályozták meg ebben, és ki is hívták a rendőrséget, akik bevitték a siófoki kapitányságra – mesélte a Borsnak egy névtelenséget kérő in­formátor.

A főiskolán többeket az háborított fel, hogy úgy tűnt: nem lesz semmilyen következménye az ügynek, ugyanis a droggal lebukó fiú beíratkozott az iskolába, most is odajár.

Információinkat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Elmondták, hogy augusztus 29-én indítottak eljárást egy budapesti fiatalember ellen kábítószer birtoklása miatt. Megerősítették: a biztonságiak kábítószergyanús anyagokat találtak nála, ezután hívták őket.

– A rendőrök a fiatalembert előállították. A gyorsteszt pozitív értéket mutatott – tették hozzá. Tehát a fiú nemcsak árulta, de fogyasztotta is a drogot. Úgy tudjuk, marihuánáról és ecstasy tablettákról van szó.

Jurák Katalin, a BGF kommunikációs vezetője azt mondta, hogy az egyetem vezetése semmilyen hivatalos információt nem kapott az esetről. Felveszik a kapcsolatot a rendőrséggel, és amennyiben kiderül, hogy valóban eljárás van hallgatójuk ellen, megteszik a szükséges lépéseket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.