Ajándékozza Keanu Reevest karácsonyra!

karácsonyi ajándék
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 15. 14:30
Boltban nem kapható, méregdrága csemegék sorával rukkolt elő a felső tízezer karácsonyi álmait kitalálni igyekvő Neiman Marcus luxusáruház. A cég napokban megjelent 2015-ös ünnepi katalógusában mazsoláztunk.
Balajti Péter

109 millió forint

Mesebeli India

A mesés India, ahogy még senki sem láthatta. A 12 napos exkluzív út Delhi, Agra, Jaipur, Udaipur és Mumbai városát is érinti – Tádzs Mahalra nyíló kilátással, privát repülővel és sofőrrel, filmes díszletek közötti saját klipforgatással, elefántszafarival, hajókázással, tárlatvezetéssel, jógával, krikettel, gyógyfürdővel és számos meglepetéssel.

24 millió forint

Lábai előtt hever a világ

Százezer lábnyi távolságból egészen lenyűgöző látványt nyújt a Föld, a személyes élményt pedig a boldog megajándékozott öt kiválasztottja társaságában élheti át egy luxuskabinban, amit egy különleges szerkezet emel az űr peremére. A 2017-es, öt-hat órás kalandot egy jövő évi felkészülés előzi meg – luxus körülmények között.

26 millió forint

Csapjon a lovak közé

Mindössze 100 darab készült ebből az álomszép Neiman Marcus Ford Mustang Cabrióból. A 700 lóerős dög mindössze három és fél másodperc alatt gyorsul százra, nem csoda, hogy a kezeléséhez szükséges rutin megszerzéséhez egy kétnapos Ford autósiskola-képzés is jár.

8,2 millió forint

ZZ Top-gitárt a fenyőfa alá

Tökéletes ka­­rácsonyi aján­dék a zene és a hang­szerek sze­relme­­se-i­­­nek három gi­tár­le­gen­da „fegy­vere”.
Steve Miller, a ZZ Topból is­mert Billy Gib­bons és Lyle Lo­vett jellegzetes hang­szerének egy-egy példánya szere­pel a csomagban, me­lyek közül az utób­bi két művész sze­mélyesen adja át a hathúrost a meg­ajándékozottnak.

41 millió forint

Nyeregbe, Neóval!

Mindössze három ember törölgetheti szeméből az örömkönnyeket a karácsonyfa alatt, amikor azzal szembesül, hogy nem „csak” egy KRGT-1 típusú motorral lett gazdagabb, de egy életre szóló motortúrán is részt vehet a cégalapító hollywoodi filmsztárral, Keanu Reevesszel. Az egyedülálló csomag két első osztályú repülőjegyet, hároméjszakás szállást és egész napos kalandot kínál a Mátrix-filmekben Neót megformáló színésszel.

1,36 millió forint

Tetőtől-talpig szuperhős

Ha apuci szeme fénye a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre a Thor, Pókember, Amerika kapitány, Hulk vagy Űrlord válasszal felel, akkor nem kell tovább ajándékok után keresgélni. A minőségi bőrből, fából és kerámiából kézzel festett és készített, teljes szuperhős öltözetekkel még inkább átélheti a kölyök, milyen lehet a (képzeletbeli) világot megmenteni – a hét minden hétköznapján akár más-más karakterként is. Az öt szerelés egy exkluzív ládában csúsztatható be a karácsonyfa alá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.