Vádat emeltek a kisdiákokat megrontó tornatanár ellen

diák
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 25. 16:45
Még tizenkét évesek sem voltak B. Tamás áldozatai: az iskola szertárában erőszakolta meg őket. Most emelt vádat ellene az ügyészség.
Bors

Kilenc éven át összesen 36 kisfiút kényszerített szexre a csepeli bentlakásos iskola testnevelő tanára. B. Tamás először egy XI. kerületi gyermekotthonban, később pedig a csepeli Burattino Iskola és Gyermekotthon szertáraiban erőszakolta meg a tanulókat.

A molesztálások viszont csak 2014 februárjában derültek ki, amikor két diák feldobta a tanárt. Akkor a hírek még arról szóltak, hogy a férfi „csak″ négy fiúval fajtalankodott. A vád szerint azonban már előző munkahelyén is folyamatosan molesztálta a gyerekeket.

Az ügyészség most emelt vádat a volt tanár ellen.

„A férfit nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoljuk, és indítványoztuk a végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását” – nyilatkozta a Velvetnek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.