Kitálalt a menekülteket gáncsoló operatőr

Nemzeti TV
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 30. 16:00
Megtörte a csendet László Petra. Ő az az operatőrnő, aki Röszkén kigáncsolt egy fiatalt, illetve egy menekült apát, aki karján vitte gyermekét. Azt mondja akaratán kívül rúgta meg a kisfiút és, hogy lánya is azt kérdezte osztálytársaitól, hogy gonosz-e az anyja.
Bors

– Fel kellett volna ismernem, hogy hullafáradtan nincs keresnivalóm a tűzvonalban. Közel mentem, és elégtem. Az viszont már nem az én bűnöm, hogy eszközként használtak Magyarország lerasszistázásához – mondta László Petra a Heti Válasznak. Az exkluzív interjú előzetese a valasz.hu-n jelent meg.

Ebben László Petra elmondja: halálos fenyegetések közt él.

– A telefonomat kikapcsoltattam, az internetet nem nézem; elzárkóztam, csak a férjem és a család tudósít a külvilágról. Egy biztos: az N1TV oldalára és szervereire lecsapó tunéziai iszlamista hackerek vérdíjat tűztek ki a fejemre. Ha jól emlékszem, 20 ezer eurót érne meg nekik a halálom. A rendőrség ezt terrorista fenyegetésként azonosította, így én sem tudom félvállról venni. A Facebookon pedig több száz „jókívánságnál” tartunk. Sokan állítólag a halálomat kívánják, mások a nőiségemben gyaláznak. „Focizni fogunk a fejeddel, te szuka” – ilyen megjegyzéseket kapok olyanoktól, akik nem is ismernek. Bűnhődök, rettegek, de azért itt vagyok, válaszolok a kérdéseire, és még csak azt sem mondhatom, hogy ennél nincs rosszabb – mondja.

László Petra családi tragédiájáról is őszintén vallott:

– Jobban meggyötört, amikor az első gyermekem meghalt egynapos korában. Az okát ma sem tudom. A másodikkal elvetéltem. Aztán Isten végre megsegített: megszületett a harmadik és negyedik gyermekem, akik most velünk vannak. Egész életemben klasszikus családot akartam, sok gyerekkel, boldogsággal. És erre, tudtomon és akaratomon kívül, megrúgtam egy gyermeket. Nagyon tud fájni. A röszkei eset után a kisebbik lányunk azt kérdezgette az iskolatársaitól: „Szerintetek tényleg gonosz az anyukám?”. Miután azt mondták, „nem, a te mamád nagyon kedves”, megnyugodott, hogy mások is úgy gondolják, ahogy ő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.