Elszökött a budapesti kórházból a két szír fiú

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 18. 09:30
Eltűnt a budapesti Bethesda Gyermekkórházból az a két szír fiú, akiket súlyos sérülésekkel ápoltak. Szüleik Németországba mehettek velük.
BLN

Nem kezeli tovább a súlyos bőrbetegségben szenvedő szír testvérpárt a Bethesda Gyermekkórház – tudtuk meg dr. Csorba Évától, az intézmény égéssérült gyermekeket gondozó központjának főorvosától.

Orbán kiborult

Láttuk mindannyian a kisfiúnak a képét a tenger partján. Nincs szív, amelyiket ne indítana meg, de mégis: ki ölte meg azt a kisgyereket? A szülei! – fogalmazott Orbán Viktor Kötcsén. A szeptember 5-i beszéd most került teljes egészében nyilvánosságra.

– Ezek az emberek nem biztonságot akarnak, hanem éppen fordítva: a meglévő biztonságukat teszik kockára, óriási rizikót vállalva, lélekvesztők, hűtőkamion, alagút… Meghalnak közben a gyerekeik, és ez sem állítja meg őket. Ez az igazság! A dolog úgy fest, hogy a mi életünket akarják maguknak, azt az életet szeretnék, ami nekünk is van – mondta a kormányfő.

A négyéves Mohamed és alig egy­esztendôs öccse válságos állapotáról szóló jelentések augusztus elején bejárták a világsajtót, akkor úgy lehetett tudni: a szíriai Aleppóban sérülhettek meg egy bombatámadásban. A Bethesdában gyakorlatilag a gyors orvosi segítség mentette meg őket, és ott derült ki, valójában súlyos genetikai betegségben szenvednek.

– A nagyobbik testvért igen rossz állapotban hozták osztá­lyunkra, a kisebbik gyermek állapota valamennyivel jobb volt. A testfelület nagy részén a bőr lehámlott, ezt tekinthették égési sérülésnek. Naponta cseréltük a kötéseiket, kezeltük fertőzött sebeiket, rendeztük folyadékháztartásukat. Állapotuk folyamatosan javult – avatott be a részletekbe a főorvos. Ennek ellenére, mint mondta: a szülők saját felelősségükre, az orvosi tanács ellenére elvitték a gyerekeket. Hogy pontosan mikor hagyták el a kórházat, azt dr. Csorba Éva nem árulta el. 

Úgy tudjuk, a szülők ragaszkodtak a továbbutazáshoz, eredeti céljuk Németország volt. A Bethesda addig kezelte volna a kicsiket, amíg a szüleik nem döntenek másként. Ám az orvosok kikötötték: kizárt, hogy Mohamedék orvosi felügyelet nélkül maradjanak az úton. Folyamatos fertőzésveszélynek vannak kitéve, bőrük állandóan felhólyagosodik.

Dr. Csorba Éva szerint a család végül doktor nélkül indult el. A gyerekeket kezelő dr. Kostyál Erika szerint olyan életet, amilyet egy egészséges gyermek él, sosem élnek majd. Élethosszig tartó kezelésre van szükségük.

Mohácsnál jönnek át

Mohácstól délre, Illocskánál sétáltak át Magyarországra a Horgoson, a kerítés szerb oldalán várakozó migránsok. A horvát rendôrök mutatták nekik meg az utat, mintegy kétezren választották ezt az utat. A szerb tévések állítják, megverték őket a magyar rendôrök Röszkénél, a hétfôi összecsapásnál. 

Hamis útlevéllel jön az IS

Kétezer dollárért (csaknem 580 ezer forintért) jutott hozzá hamis szíriai okmányokhoz törökországban a brit Mail Online riportere. A csomaggal útlevelet, személyit és egy vezetői engedélyt is kapott. Nick Fange egy bizonyos Abdullah Fraam személyiségét kapta, akit évekkel ezelőtt meggyilkoltak. A hamisító azzal dicsekedett a riporternek, hogy az Iszlám Állam (IS) terroristái ugyanilyen dokumentumokkal jutnak be Európába, ahogy a gazdasági bevándorlók is.

Az igazolványokat eleve üresen, kitöltetlenül szerzik be a hamisítók – biztos forrásokból a szír kormány tagjaitól, akik egyszerűen kilopják azokat a hivatalokból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.