Elismerte tettét a menekülteket rugdosó operatőr

bocsánatkérés
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 09. 13:15
Bocsánatot kell kérnie tettéért a menekülteket rugdosó László Petrának – nyilatkozta a Borsnak a volt operatőrnő egykori munkaadója. Információink szerint a nő elismerte cselekedetét, amiért akár börtönt is kaphat.
BLN

Mint arról a Bors beszámolt, kedden Röszkénél több száz migráns áttörte a rendőrkordont, és menekülni kezdett. Az eseményt rögzítő egyik operatőr – azóta kiderült, László Petráról, a Nemzeti TV munkatársáról van szó – több menekültbe is jól láthatóan belerúgott. Az Index felvételén (kb. a 35. másodperctől) jól látható, amint a farmerruhás nő bokán rúg egy fiatal menekült lányt.

– Mielőbb bocsánatot kellene kérnie – nyilatkozta a Borsnak a Nemzeti TV főszerkesztője, Kisberk Szabolcs. – Nyilván nem úgy küldtük Röszkére, hogy bárkit is rúgjon meg, sokat volt már a határnál, többször a menekültek között is. Pontosan tudnia kellett, hogy ilyet nem szabad tenni.

A Nemzeti TV már az események után közleményt adott ki, amelyben azt írta, munkatársa elfogadhatatlanul viselkedett a röszkei gyűjtőpontnál. Az operatőr munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették, ezzel az ügyet lezártnak tekintik. Sokan hiányolták azonban a bocsánatkérést a közleményből.

 


 

– Ezt én nem tehetem meg helyette munkáltatóként – reagált Kisberk, aki a botrány kirobbanásakor Budapesten tartózkodott, nem látta közelről, mi és hogyan történt. Egy kollégája hívta fel, aki látta az egyik portál beszámolóját az esetről, a közleményt ezután írta meg. Kisberk, mint mondta, nem tudja elérni a nőt, ki van kapcsolva a telefonja.

A Bors értesülései szerint László Petra elismerte, hogy menekültekbe rúgott bele, tettére nem tudott magyarázatot adni. Akár börtönt is kaphat. A Helsinki Bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy a Btk. kimondja: aki mást a vallása, nemzeti, etnikai, faji, hovatartozása miatt bántalmaz, az közösség tagja elleni erőszak miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.