Elájultak a törökök a magyar Szulejmántól

Szulejmán
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 05. 16:30
Túri-Török Tibor maga sem gondolta, hogy ekkora sikerük lesz török szobrainak.
Gergály Judith

– Minden Mustafa Kemal Ata­türk szobrával kezdődött. Ő a török függetlenségi háború hőse, és mivel markáns arca van, kihívás volt megformálni – mondta a Borsnak a művész.

A mellszobrot odaajándékozta a török kereskedelmi attasénak, aki régi ismeretségük megkoronázásaként büszkén kiállította budapesti irodájában. Jöttek hozzá küldöttségek, megcsodálták és érdeklődtek a készítő kilétéről. – Először nem örültek, amikor kiderült, hogy keresztény vagyok, mert a hitük szerint egy szent török embert csak muzulmán formálhat meg. De megbékéltek – tette hozzá Tibor.

Olyannyira, hogy több török újság és televízió beszámolt a zseniális alkotásról. Tibor ekkor gondolt egyet, és hiteles do­kumentumok alapján elkészítette I. Szulejmán szobrát is. Ő az a törökök számára, mint a magyaroknak Szent István. A Szulejmán-szobor közel egymázsás alkotás. Később az egyik legnézettebb sorozat, a Szulejmán szereplője, Ha­lit Ergenc és filmbéli felesége, Hürrem hetvenkilós szobrát is megformálta.

– Az egész világon nagyon sikeres a sorozat, a törököknek pedig a szívük csücske. Azonnal felkértek, hogy állítsam ki a szobrokat Isztambulban – újságolta Túri-Török.

A Keszthelyen élő magyar művész hozzátette: a spanyol szobrászok által használt gránitkeménységű anyaggal dolgozott, majd 1200 fokon égette ki. Az alapanyag ellenáll az időjárás viszontagságainak is, ezért kültérre szánta a mûveket. Magyarországon különböző helyeken, kül- vagy beltéren helyezik el az alkotásokat, melyek jelenleg a keszthelyi szoborparkban láthatók.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.