Az áldozat fiát képviselő dr. Magyar György elmondta: kétséget kizáró bizonyítékok szólnak D. Lajos bűnössége mellett.
– A DNS-vizsgáló labor műszerezettsége az elmúlt években sokat javult. Kimutatták D. Lajos DNS-ét Balla Irma alsó ruházatán. Bebizonyosodott, hogy D. Lajos olyan információkkal bírt az áldozat lakásáról, amelyet a sajtóból nem tudhatott. Ilyen információ az is, hogy a gyilkosság idején épp egy zenés-táncos műsor ment a tévében. D. Lajost nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják meg, ezért életfogytiglani büntetés is kiszabható – tette hozzá a jogász, aki egyéb részleteket nem kívánt elárulni, hiszen tudomása szerint a jövő hét közepén a nyomozók sajtótájékoztatót tartanak.
Ismeretes: a 2007-ben meggyilkolt Balla Irma fia, Schönstein Sándor ártatlanul töltött két évet előzetes letartóztatásban, az ebből származó hátrányai miatt kártalanítási pert indított az állammal szemben. A tét nem kicsi: Schönstein 20 millió forintra tart igényt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.