Őrülten féltékeny volt a sanghaji férfi, aki rendszeresen gyanúsította meg nejét azzal, hogy megcsalja. A nő januárban költözött el otthonról a munkája miatt, de ez csak olaj volt a tűzre, a férfi innentől üzenetekkel bombázta, hogy tudja, mással van. Egy idő után fenyegetőzni kezdett, hogy olyat tesz vele, ami után majd senki nem akar vele lenni.
A nő a váláson gondolkozott, de azt tanácsolták ismerősei, hogy három éves fia érdekében, maradjon vele. A férfi őrülete odáig fajult, hogy elrabolta feleségét a munkahelyéről és egy bérelt lakásba vitte, hiába látta több munkatársa is az esetet, senki nem gondolta, hogy ez valami borzalom kezdete lenne. Iszonyatos veszekedés tört ki a nő és férje között, ami azzal végződött, hogy a férfi egy húsvágó késsel nekiesett nejének és levágta a bal kezét. Miután a nő eljutott a kórházba az orvosok próbálták megmenteni a rengeteg vért vesztett nő kezét, de nem tudtak már segíteni rajta. A nő édesanyja meghalt, édesapja pedig minden vagyonát lánya kezeltetésére költi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.