Zombivá válnak a fiatalok az új drogtól

18+
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 20. 10:00
Az egyre népszerűbb új kábítószer az Egyesült Államokból jön, és a szakértők szerint még a heroinnál is veszélyesebb. De mit lehet tenni, hogy a szer ne törjön be Európába?
Bors

A legújabb utcai drog, a flakka hónapok óta rohamos népszerűséggel terjed az Egyesült Államokban. A szer a dizájnerdrogok csoportjába sorolható, súlyos hallucinációt és indokolatlan agressziót vált ki használójából, és jóval erősebb a hatása, mint a metamfetamin származékoknak, amik szintén pusztító szintetikus anyagok.

A flakka rendkívül olcsón beszerezhető, mindössze 5 dollárba, vagyis nagyjából 1400 forintba kerül adagja, ráadásul Kínában teljesen legálisan állítják elő és tisztítószerként vagy samponként szállítják be az USÁ-ba, óriási mennyiségben. A drog igen súlyos eseteket idéz elő. Egy férfi például ennek hatása alatt be akart törni a rendőrségre, egy másik felnyársalta magát egy kerítésen, amikor át akart mászni rajta, egy harmadik fogyasztó pedig egy fával szexelt, miközben azt üvöltözte, hogy ő Thor, a mennydörgés istene. A flakkát lehet vénába fecskendezni, orrba szippantani, de a füstjétől is elérhető a kivánt hatás.

A flakkába eddig harmincál is többen haltak bele, és a hatóságok úgy érzik, tehetetlenek. William Southerd rendőrfőnök a múlt hónapban nézett végig egy túladagolásos esetet, ahol a beflakkázott férfit egyszerűen nem tudták megfékezni, úgy tört-zúzott.

- Soha nem láttam még ilyet. Faltól-falig csapódott a férfi a szobájában, mindent felborított, aztán amikor végre le tudtuk fogni a kollégáimmal, akkor egyszer csak kiment belőle az élet és meghalt. Ha az esetről nem készül videó, akkor a társaim már börtönben lennének. - idézi a Vice magazin Southerdet.

A szer hatásairól Southerd a lehető legrosszabbakat tudta csak felsorolni:

- Az egyik járőrünk mondta, hogy olyan mintha agyavesztett zombikat kellene megfékeznünk. A megyénkben két hónapja tűnt fel a szer, azóta elképesztő dolgokat láttunk már. Egy nő a háza előtt a fákat szurkálta késsel, mert gonosz szellemeket látott, egy férfi pedig a saját ujjait tördelte darabokra, miközben az utcán rohangált meztelenül. Rosszabb ez a szer, mint a heroin, vagy kristály meth.

Floridában 2014-ben még csak havi egy eset volt összefüggésbe hozható a flakkával, mostanra ez a szám 40-50-re tehető. Májusban már nyilvános beszélgetéseket szerveztek, ahol felhívták a lakosság figyelmét az új szerre, ugyanis ettől a drogtól a használói teljesen máshogy viselkednek, mint más anyagoktól, vagy az alkoholtól.

Dr. Joseph Palamar, a New York Egyetem Orvosi Központjának drogkutatója szerint viszont nem minden flakka felhasználóból lesz dühöngő őrült, és nem csak ezekre az extrém esetekre kellene fókuszálnia a médiának. Ugyanakkor választ másokkal együtt ő sem tudott arra a kérdésre adni, hogy miként lehetne megállítani a drog terjedését. Mivel új, olcsó, könnyen előállítható, ráadásul rengeteg pénz lehet még benne...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.