Mi fizetjük Dézi gyilkosának tanulmányait

főiskola
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 19. 05:00
Adrienn a börtönben megváltozott, leszokott a drogokról, megtért és tanulni kezdett, sikerrel felvételizett egy államilag finanszírozott szakra. Azaz a modell gyilkos az adófizetők pénzéből lesz főiskolai hallgató.
H. Á.

Az egész országot megrázta hét éve, amikor a modellként dolgozó alig huszonegy éves Sz. Dézit megölték. Az egyik gyilkos, az akkor alig 18 éves T. Adrienn most a kalocsai börtönben tölti jogerős büntetését. Adrienn információink szerint a rácsok közt teljesen megváltozott. Leszokott a drogokról, munkát vállalt, és tanulni kezdett.

– Korábbi ügyfelem úgy tájékoztatott, hogy sikeresen felvételizett az egri Eszterházy Károly Főiskola emberi erőforrás szakára. Államilag finanszírozott képzésre vették fel, ami úgy tudom, nagyon ritka az elítéltek közt – tudtuk meg Kamarás Péter ügyvédtől.

A lány korábban csavarokat válogatott, de gerincproblémái miatt az utóbbi időben ezzel fel kellett hagynia, így elkezdett nyelveket tanulni. Ezen kívül megtért: vallásos lett és a börtön egyházi kórusában kezdett el vallási dalokat énekelni.

– Hálás azért, hogy börtönbe került. Úgy véli, ha nem ítélik el, talán már nem is élne, hiszen korábban komoly drogproblémái is voltak. Most szeretné kérni az áthelyezését a kalocsaiból az egri börtönbe. Így könnyebben végezhetné el levelezőn a főiskolát. Egyébként jó magaviseletért nemrég enyhítettek a büntetési fokozatán a legszigorúbb fegyházról börtönre – tette hozzá Kamarás. A Bors úgy értesült, hogy az Adriennéhez hasonló esetekben a főiskolai vagy egyetemi tanár jár be a börtönbe órát tartani az elítéltnek. Mivel Adriennek jó a magaviselete, így minden esélye megvan rá, hogy áthelyezzék Egerbe, és sikeres tanulmányokat folytasson.

58 késszúrás, 10 nap bujkálás

Sz. Dézit 2008. 08. 11-én bedrogozva ölte meg két barátja, B. László és T. Ad­rienn. A férfi autójában 58 késszúrással végeztek vele egy XXIII. kerületi erdős részen. Ezután a XVIII. kerületben, az M5-ös autópálya melletti erdős részen rejtették el a holttestet, amit másnap egy járókelő talált meg. Tíznapi bujkálás után Nyíregyházán fogták el a zsaruk B. Lászlót és T. Ad­riennt, akiket 2012 novemberében jogerősen 14, illetve 12 évre ítéltek.

Harmincan szereztek diplomát

Magyarországon 17 500 elítélt tölti jogerős börtönbüntetését. Közülük a tavalyi tanévben 1083-an végeztek általános iskolai, 850-en középiskolai tanulmányokat folytattak, szakképzésen 1131-en vettek részt. Egyetemi, főiskolai tanulmányokat harmincan végeztek. Az ismertebb elítéltek közül Bándy Kata gyilkosa, P. László általánosba jár, a Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila pedig főiskolát végzett korábban.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.