Meghalt a nő, akinek már ön is látta a fotóját

World Trade Center
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 26. 15:45
Bár csaknem 14 éve történt, de a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás még mindig szedi halálos áldozatait.
Bors

Ezúttal a merényletek egyik leg­ikonikusabb fotóján szereplő Marcy Borders halt meg gyomorrákban. Marcy mindössze egy hónapja dolgozott a World Trade Centerben, amikor becsapódott a gép az épületbe.

Sikerült épségben lejutni a 81. emeletről, azonban a torony összeomlásakor mérgező por takarta be. Ekkor vált híressé. Egy helyi fotós, Stan Honda fotózta le. A kép azóta inspirációként szolgált dalokhoz, és szerepelt magazinok „A 25 legerőteljesebb fotó” listáján is.

A támadás után azonban Borders állandó fenyegetettségben érezte magát, sokat ivott és szinte alig hagyta el a házát. Repülők láttán pánik uralkodott el rajta, ha egy háztetőn embert látott, azt hitte, le fogják lőni.

2014 augusztusában diagnosztizálták először rákkal és rögtön elkezdték a kemoterápiát. Egy novemberi interjúban azt mondta, hogy nem volt magas vérnyomása, cukorbetegsége, sőt semmilyen más betegsége, ami rákot okozhatott volna. Valószínűleg az épületekből kijövő por okozhatta nála a gyilkos kórt. Marcy Borders hétfőn hunyt el. 42 éves volt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.