Közös sírba temették Zsófikát és az édesanyját

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 29. 09:30
Százötvenen kísérték utolsó útjára a motorbalesetben elhunyt 12 éves Zsófikát és édesanyját, Zsuzsát a pesterzsébeti temetőben.
H. Á.

Közös sírban, de külön urnában helyezték tegnap vég­ső nyugalomra anyát és lányát, akik augusztus 9-én, vasárnap Majosháza közelében a 51-es főúton szenvedtek halálos motorbalesetet. A család a ráckevei telkükön töltötte a hét végét, onnan indultak haza. Zsolt, az apa autóval ment, míg felesége és lánya motorral.

– Megbeszéltük Zsuzsával, hogy nyugodtan jövünk, 80-90-nel végig egymás mellett. Aztán valamiért elkezdett előzgetni, én vagy kétszáz méterrel maradtam le mögöttük. Csak egy tűzgolyót láttam, amikor kijöttem egy kanyarból. Rossz érzés fogott el, ezért gyorsítottam. Előbb az égő motor roncsait láttam, majd a feleségem feküdt ha­nyatt a betonon. Továbbhajtottam a lányomhoz, aki ötven métert re­pült. Közben hívtam a mentőket. Mivel vadászni is szoktam, tudom, hogy mik a halál jelei. Tudom, hogy ha egy artériából nem spriccel a vér, akkor ott nagy a baj. Odamentem a lányomhoz. Nem mozdítottam meg a kis testét, ha esetleg gerincsérült lenne. Csak szólongattam, beszéltem hozzá, de legbelül már tudtam, hogy hiába – mondta korábban a Borsnak a gyászoló apa. 

A család, a rokonok és a barátok mellett megjelentek Zsófika iskolatársai és kézilabdás csapattársai is a temetésen. A sírnál megrendülten állt Zsolt, a gyászoló apa, akit barátja és Zsófika keresztapja, Szabolcs támogatott.  A lelkész búcsúztatásában Zsuzsáról, mint jó anyáról és feleségről, valamint igazságos főnökről beszélt. Zsófikáról elmondta, hogy nemcsak osztály-, de iskolaelső is volt a tanulmányaiban és ígéretes kézilabdás lehetett volna belőle. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.