Gasztroblogger lett az egykori anorexiás

gasztronómia
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 30. 05:20
Korábban anorexiás volt, ma azonban gasztrobloggerként tízezrek követik. A 20 éves lány bebizonyította: bármikor le lehet győzni a betegséget, és visszatalálni önmagunkhoz.
Bors

Amalie Leet, a skandináv szépséget ma már leggyakrabban hatalmas hamburgerekbe és ízletes fánkokba harapva láthatjuk - volt azonban idő, amikor minden egyes lenyelt falat bűntudatot ébresztett benne, és minden étkezés után a vécén kötött ki, hogy megszabaduljon attól, amit evett.

 

A fiatal lány ugyanis étkezési zavarokkal küzdött. Mindez 2012-ben alakult ki nála - mint mondta, ő így kezelte a körülötte lévő problémákat. “Egy depresszív fázison mentem keresztül tiniéveim közepén” - idézte fel az okokat Amalie. “Az evészavarok nálam sosem arról szóltak, hogy úgy nézzek ki, mint egy modell, én így birkóztam meg a dolgokkal. De aztán a gondolat, hogy az egész életemet egyedül kell eltöltenem, egy betegség által felemésztve, jobban megrémített, mint a felépülés gondolata.”

 

Amalie eleinte csak gondosan dokumentálta felépülését - aztán az egész az ételek (és persze maga az élet) szeretetéről szóló poszt-sorozattá vált. Mára közel 70 000 követője van az Instagramon, ahol a következő mondat várja a látogatókat: “Írok dolgokat, elutazom különböző helyekre és eszek. Felfedezem a világot - falatonként.”

Mi is lehetne jobb életcél egy egykori anorexiásnak? 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.