Aktuális

Az oroszlángyilkos felesége is vadászatmániás

Bors

Létrehozva: 2015.08.02.

A zimbabwei oroszlán, Cecil gyilkosa nem nyugodhat. Walter Palmer brutális tette minden fórumon kiverte a biztosítékot, így a brit és amerikai bulvárlapoknál is, darabokra szedik az életét, minden titkot fel akarnak tárni róla.

A Daily Mail többek között megtudta, hogy az 55 éves fogorvos felesége, Tonette is fanatikus vadász, hét különböző vadászengedélye van. Ám az 56 éves nő és férje a botrány kirobbanása óta eltűntek, 1 millió dolláros minneapolisi házuk üresen árválkodik.

A rendelője is bezárt, amellyel kapcsolatban egy korábbi alkalmazottja elmondta, hogy tele van nagyvadak kitömött fejével és állatprémmel. Arról nincs információ, hogy a szintén 1 millió dollárt érő Marco Island-i házuk szintén állatmauzóleum-e, nem lennénk meglepődve, ha az lenne.

A tehetős párnak két gyereke van, a 23 éves ifjabb Walter James és a 27 éves táncbajnok, Natalie, aki az apjánál két évvel idősebb, 57 esztendős Paul Botes-hez ment feleségül három éve.

Miközben a sajtó a Palmer család után nyomoz, a zimbabwei hatóságok sem tudnak tenni mást, ugyanis az orvtámadás óta nem tudják felvenni a kapcsolatot a menekülőben lévő házaspár egyik tagjával sem. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196774_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094020
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094020
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094020
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094020
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet