11 napos baba fejébe állított kést a zavart nő

őrült
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 12. 21:00
Az inkubátorban fekvő kisbabát szúrta fejen az önkívületi állapotban tomboló beteg asszony, aki csak az édesanya hirtelen előtörő zokogása tudott megállítani.
Bors

Tüdőgyulladással kezelték a néhány napos bébit egy vietnámi kórházban, de szerencsére állapota már javulóban volt. Édesanyja egy percre sem hagyta magára és az inkubátorban fekvő kicsi mellett maradt, amennyit csak tudott.

Az egyik éjszaka viszont tragikus fordulatot vett. Az édesanya hajnalban, három és négy óra között riadt fel valami különös neszre, majd felfigyelt az ágya mellett egy lassan közeledő árnyra.

Hirtelen az árnyékból kiemelkedett a másik nő, és a anyára vetette magát.

– Egyenesen rám ugrott, dulakodni kezdtünk, amíg egy sikolyt nem hallottam. A kisbabámra néztem, az arca csurom vér volt, és ott volt a kés. Nem bírtam és sírva fakadtam, ahogy ezt meglátta a nő, elfutott - mesélte szörnyű emlékeit az anya.

Hong Duyen, az édesanya látta, ahogy az ötvenegy éves ápolt egy harminc centis kést állít a gyereke fejébe. A támadás után a kicsit átszállították egy gyerekkórházba, az egykori Saigon, ma már Ho Chi Minh egyik professzionális intézményébe, ahol az orvosok egy három órás műtéttel megmentették a baba életét.

 

 

– A penge veszélyes elhelyezkedése az újszülött agyának egészségét is fenyegette, és a kés eltávolításával felmerült a bénulás, légzési nehézségek és a halál kérdése is - mondta a bébi kezelőorvosa, Dr. Dao Trung Hieu.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség nyomozást indított, és kihallgatta az egyelőre megmagyarázhatatlan okból késelő nőt is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.