Világbajnoki címeket halmoz a győri család

testépítés
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 27. 10:30
Lakatos Mihály, a párja, Palecián Judit, valamint az unokaöccse, Bogáti Árpád is világbajnokságot nyert testépítőként és Judit fitneszversenyzőként. A legelső közülük az 57 éves Mihály volt, aki „megfertőzte” a többeket.
Hu-Zo

– Ő még 1989-ben szökött át Magyarországra. Mezőköbölkúton született, és 27 évesen kezdett testépítéssel foglalkozni – mesélte a Borsnak Judit. – Többszörös nemzeti bajnok, nemzetközi kupagyőztes volt és 2010-ben NAC-világbajnoki, 2011-ben WBPF Európa-bajnoki dobogó legmagasabb fokára is felállhatott. Ő fertőzte meg az unokaöccsét, Árpádot is, aki Szászrégenből  települt át, és 92-ben kezdett kondizni, amiről Mihály támogatásával váltott át testépítésre. A dolog sikeresnek bizonyult, mert 2004-ben már magyar bajnokságot nyert, és idén IBFFvilágbajnokként térhetett haza – mondta büszkén Palecián Judit, akinek a karrierje is érdekesen alakult.

– Én Marosvásárhelyen éltem. Nyolc évig kézilabdáztam, tíz évig kickboxoltam, és öt évig a profi bokszot űztem. Ebben kétszeres világbajnok vagyok. A fitneszre ezután tértem át. Mihályt még kint ismertem meg. Marosvásárhelyen kértem meg még az ökölvívó korszakomban, hogy segítsen a súlyzós edzéseknél. A kapcsolatunk már ott is szerelem volt. Amikor áttelepültem, ő segített abban, hogy Győrben munkát találjak, és a kapcsolatunk igazából már itt teljesült be. Ő segít a felkészüléseimnél. És hogy milyen eredményesen? Öt világbajnoki címet gyűjtöttem be 2014-ben különböző szövetségeknél, de a legbüszkébb a hamburgi NAC Universum, valamint az Indiában, Mumbaiban szerzett világbajnoki címemre vagyok – mesélte a Borsnak Palecián Judit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.