Szörnyű dolgot tett a csecsemővel az alkalmi dadus

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 02. 23:00
A döbbenetes bűntényre még csak magyarázatot sem tudott adni a férfi, akinek egyetlen délelőttig kellett volna vigyáznia a kicsire.
Bors

Nemi erőszak és gyilkosság vádjával vették őrizetbe a 26 éves Kristopher Houchint, miután kiderült: szörnyűségeit egy mindössze hat hónapos kislányon követte el. A féléves L'Naya Love White-ot múlt hét péntek reggel szállították kórházba sokkos állapotban, komoly agyi sérülésekkel és bár az orvosok kitartóan küzdöttek életéért, már nem sikerült megmenteni.

Houchin neve úgy került a képbe, hogy azon a reggelen ő vigyázott a kicsire, miután a kicsi édesanyja nem ért rá. A kegyetlen gyilkos először azt hazudta, hogy a baba leesett a kanapéról, ám a gyermek súlyos sérüléseit, és a nemi erőszak nyomait ez nem magyarázta meg, így a férfit azonnal őrizetbe vették, aki be is ismerte, hogy ő verte össze L'Naya-t. A férfi még feltételesen sem kerülhet szabadlábra, és a rendőröket az sem hatotta meg, hogy a vallomása után hisztérikusan zokogni kezdett és azt mondogatta, hogy szörnyen megbánta tettét...

„Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.