Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a Nemzetőr utcában egy felújítás alatt lévő épület munkálatai során a munkások egy alumíniumállványzatot helyeztek arrébb, amikor az állvány hozzáért a nagyfeszültségű felsővezetékhez.
A baleset következtében egy 26 éves és egy 23 éves férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, harmadik társukat a mentőszolgálat munkatársai - az elsődleges adatok szerint - életveszélyes sérülésekkel vitték egy budapesti kórházba.
A nyomozóhatóság munkatársai megkezdték a helyszíni és a halottszemlét, az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt a rendőrség büntetőeljárást indított.
A katasztrófavédelmi szóvivő később azt közölte az MTI-vel: 580 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Monoron, mert a délelőtti baleset miatt áramtalanítani kellett a nagyfeszültségű felsővezetéket. Csámpai Attila elmondta, hogy a baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják, a helyszínelés több órán át tarthat; az áramszünet közintézményt nem érint, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a helyszínről egy 40 év körüli férfit vittek kórházba súlyos, életveszélyes sérülésekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.