Emberi testrészeket találtak a vasútállomáson – videóval

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 18. 21:30
Először csak két levágott emberi lábról számoltak be a rendőrök, majd kiderült, hogy a műanyagzsákban, amit a New Haven-i állomás közelében találtak, két kar is volt. Nagy erőkkel folyik a nyomozás, ki lehetett az áldozat.
Bors

Legalább egy hétig hevert egy műanyagzsákban két láb és két, kézfej nélküli kar a New Haven-i vonatállomás mellett. Az emberi maradványokat a rendőrök találták meg a forgalmas út melleti fűben, miután valaki orrfacsaró bűzre panaszkodott szerdán.

A helyi hatóság nagyon lassan csepegtette az információt a nem mindennapi esetről, olyannyira, hogy először csak a lábakat említették, holott a többi testrész is egy zacskóban volt. Első körben annyit kizártak, hogy nem vonatszerencsétlenség áldozata lett az egyelőre még azonosítatlan személy. Ez nehezen is lenne hihető, elvégre be voltak csomagolva a maradványok…

– Nem tudjuk, ugyanahhoz a személyhez tartoznak-e a testrészek, mint ahogyan azt sem, hogy férfi-e vagy nő. Ezt leghamarabb egy hét múlva tudjuk meg biztosan – nyilatkozta David Hartman, a Connecticut-állambeli város rendőrségi szóvivője, aki annyit elárult, hogy biztosak abban, hogy valaki az útról, feltehetően mozgó járműből dobta ki a csomagot.

– Döbbenetes eset, már csak azért is, mert minden nap erre járok. Vajon ki lehet ilyesmire képes? – hüledezett a helybeli Willy Fredericks. 

– Nagyon félek, mert nemrég hajléktalan lettem, és gyakran alszom azon a környéken a fűben, és mi van, ha sorozatgyilkos jár a környéken? – tette fel a nagy kérdést Art Palmieri, bár a rendőrség szerint korai még erről beszélni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.