A Bűvös kocka tekerésében mindig lebőgünk

Rubik Ernő
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 26. 19:30
Rubik Ernő zseniális találmányát túl lassan tekergetik hazánk fiai. A brazíliai világbajnokságon sem rúgott labdába magyar.
H. Z.

Úgy látszik, kitalálni könnyebb volt, mint felvenni a versenyt a többi országgal. Mármint a bűvös kocka kirakásában. Rubik Ernő negyven éve készítette el világsikert arató találmányát, amelyből 350 millió darabot vásároltak világszerte. Az első világbajnokságot Budapesten rendezték 1982-ben, de akkor sem hazai versenyző diadalmaskodott. Azóta kétévente rendezik meg a világbajnokságot, ám csak 2007-ben volt ismét Budapesten a verseny. Akkor sem magyar győzött.

Sao Paulóban a napokban ért véget a legutóbbi vb. A döntőben az ausztrál Feliks Zemdegs vitte el a pálmát, ugyanis 5,69 másodperc alatt rakta ki a Rubik-kockát.

Vajon miért nem tudnak nyerni hazánk fiai egyetlen világversenyen sem?

– Jelenleg is nagy az érdeklődés a kockákra – mondta a Borsnak Csizmadia Tomor Ferenc, egy fővárosi Rubik-kocka-bemutatóterem munkatársa. Ferenc szerint Magyarországon is vannak rendkívül ügyes kezű játékosok, akik azonban nem tudják vállalni az utazások költségét. Szerinte ha gyakrabban lennének itthon a versenyek, akkor mi is avathatnánk végre világbajnokot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.