Rendszeresen erőszakolta, majd feleségül vette

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 11. 23:00
Többször megerőszakolta 25 éves áldozatát, majd házasságra kényszerítette a nőt. Azzal fenyegetőzött, végez az apjával, ha nem lép frigyre vele.
Bors

Egy Nagy-Britanniában élő muszlim férfinak a bíróság előtt kellett felelnie kegyetlen tetteiért. A 34 éves üzletember ugyanis - annak ellenére, hogy már házas volt - valósággal a megszállottja lett egy fiatal nőnek.

A 25 éves, hithű muszlim nőt egy baráti összejövetel indokával csalta fel magához először. Amikor a nő szembesült azzal, hogy a lakás - kettejüket leszámítva - üres, már nem tudott mit tenni. A férfi megkötözte, majd megerőszakolta - a szüzességét is elvéve ezzel. Később arra kényszerítette, hogy lezuhanyozzon, amit titokban fel is vett. A férfi innentől közel fél éven keresztül zsarolta a nőt a kompromittáló felvétellel, kikényszerítve több alkalmat is, amikor újabb erőszakot tehetett rajta.

“Elhitette az áldozattal, hogy többé már nem való feleségnek, abban a reményben, hogy majd a magáé lehet” - mondta a tárgyaláson Daniel Williams bíró a vádlottnak. A meg nem nevezett férfi egy nap megjelent a nő munkahelyén, elrángatta onnét, és egy mecsetbe vitte, ahol házasságot kényszerített ki. Azzal fenyegetőzött, hogy végez a nő apjával - számolt be a történtekről a Daily Mail.

A férfit a napokban 16 év börtönbüntetésre ítélték többek közt bigámiáért, kikényszerített házasságért és nemi erőszakért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.