Napokig nem jut ételhez a miskolci tinilány

Egy, a végsőkig elkeseredett édesanya utolsó segélykiáltása ez a fénykép, aki reméli, hogy akciója sikerrel jár, és valaki segít rajtuk:

– A párom keresetéből élünk, ami a lakbérre és egyheti ételre elég. Aztán három hétig csak tengődünk. Amikor már nagyon éhesek a gyerekek, kölcsönkérünk ismerősöktől, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. Sajnos én nem tudok dolgozni, mert a legkisebb gyerek csak másfél éves, a bölcsődébe viszont nem veszik be. Édesapám is velünk lakik, na­gyon súlyos beteg, 24 órás ápo­lás­­ra szorul. A párom minden plusz munkát elvállal, de így sem elég a pénz – sírja el magát Krisztina.

Az asszony pár éve két gyerekével elmenekült alkoholista férje elől, aki még a bútorokat is eladta, hogy italt vehessen. Egy fillér nélkül kezdett új életet a két lányával, majd megismerkedett mostani párjával.

– A társam sajátjaként szereti a gyerekeimet. Másfél éve megszületett a közös kislányunk, Hanna. A párom azóta még jobban hajszolja magát, de hiába. Albérletben lakunk, az iskola is rengeteg pénzt elvisz. Nem tudom, mit tegyünk, az utolsó reményem, hogy ez a fénykép elég figyelemfelhívó, és valaki segít nekünk. Nincsenek nagy igényeink, csak azt szeretnénk, hogy minden nap egyenek a gyerekek. Szörnyű, de van, hogy napokig semmit, vagy csak rántott levest tudok adni nekik – süti le a szemét Krisztina.

Az asszony a családsegítő szolgálatnak nem mer szólni, mert attól fél, hogy elveszik tőle a gyerekeket.

– Imádom a lányai­mat, meghalnék, ha nem élnének velem. A mi esetünkben nem az a megoldás, hogy kiemeljék a gyere­keket a családból, hiszen a legnagyobb békében és szeretetben élünk. Mi csak enni szeretnénk, más nem hiányzik.

Jegyzetünk itt.