Napokig nem jut ételhez a miskolci tinilány

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 15. 05:20
Sokkoló fotót tett közzé egy három­gyerekes anya. Kriszta lefényképezte 15 éves lánya lábát: „a gyermekem nem anorexiás, napok óta nem evett.”
L. E.

Egy, a végsőkig elkeseredett édesanya utolsó segélykiáltása ez a fénykép, aki reméli, hogy akciója sikerrel jár, és valaki segít rajtuk:

– A párom keresetéből élünk, ami a lakbérre és egyheti ételre elég. Aztán három hétig csak tengődünk. Amikor már nagyon éhesek a gyerekek, kölcsönkérünk ismerősöktől, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. Sajnos én nem tudok dolgozni, mert a legkisebb gyerek csak másfél éves, a bölcsődébe viszont nem veszik be. Édesapám is velünk lakik, na­gyon súlyos beteg, 24 órás ápo­lás­­ra szorul. A párom minden plusz munkát elvállal, de így sem elég a pénz – sírja el magát Krisztina.

Az asszony pár éve két gyerekével elmenekült alkoholista férje elől, aki még a bútorokat is eladta, hogy italt vehessen. Egy fillér nélkül kezdett új életet a két lányával, majd megismerkedett mostani párjával.

– A társam sajátjaként szereti a gyerekeimet. Másfél éve megszületett a közös kislányunk, Hanna. A párom azóta még jobban hajszolja magát, de hiába. Albérletben lakunk, az iskola is rengeteg pénzt elvisz. Nem tudom, mit tegyünk, az utolsó reményem, hogy ez a fénykép elég figyelemfelhívó, és valaki segít nekünk. Nincsenek nagy igényeink, csak azt szeretnénk, hogy minden nap egyenek a gyerekek. Szörnyű, de van, hogy napokig semmit, vagy csak rántott levest tudok adni nekik – süti le a szemét Krisztina.

Az asszony a családsegítő szolgálatnak nem mer szólni, mert attól fél, hogy elveszik tőle a gyerekeket.

– Imádom a lányai­mat, meghalnék, ha nem élnének velem. A mi esetünkben nem az a megoldás, hogy kiemeljék a gyere­keket a családból, hiszen a legnagyobb békében és szeretetben élünk. Mi csak enni szeretnénk, más nem hiányzik.

350 ezer éhező gyerek

A Gallup 2014-es felmérése szerint idehaza a gyermekes családok csaknem felénél fordult elő, hogy az elmúlt egy évben nem tudtak megfelelő mennyiségű élelmiszert venni. 2007 és 2013 között 32 százalékkal növekedett ez az arány. Csak Törökországban rosszabb a helyzet az OECD országok közül. A Gyermekétkeztetési Alapítvány szerint legalább 350 ezer gyermek éhezik Magyarországon. Ennyien szorulnak ingyenes iskolai étkeztetésre. 60 milliárdba kerülne, ha a nyári szünidőben is kaphatnának enni. Stadionfejlesztésekre 155, a Városliget átépítésére 75 milliárdot költ a kormány. A KSH szerint ugyanakkor 2014-ben 250 ezerrel csökkent idehaza a szegények száma. A statisztikai hivatal nem méri, hogy hányan éheznek az országban. 

Jegyzetünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.