Az elsőrendű vádlott négy lakást bérelt Szombathelyen, és ezeket 2013 augusztusától több mint egy éven át prostituáltak rendelkezésére bocsátotta.
A vádlott az interneten erotikus munkáról szóló hirdetéseket adott fel, a jelentkezőkkel pedig abban állapodott meg, hogy bútorozott szobát, szállást, ágyneműt, tisztálkodási eszközöket, szexuális segédeszközöket és mobiltelefont biztosít, szolgáltatásaikat az interneten meghirdeti, és ennek fejében naponta legalább tízezer forintot, illetve a prostitúcióval megkeresett pénz felét kérte - ismertette a főügyész.
Simon József hozzáfűzte: a vád szerint az elsőrendű vádlott az üzletszerű kéjelgést folytató személyekkel - akik között gyermekkorú is volt - kitartatta magát, a prostituáltak egy év alatt több mint 9 millió forintot fizettek neki.
Közölte: a másodrendű vádlottat szintén kitartottsággal vádolja az ügyészség, mert 2014-ben több mint egy hónapig ő is a prostituáltak által megkeresett pénzből fedezte megélhetését.
Az ügyészség mindkét vádlottra szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól és vagyonelkobzást indítványozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.