Fiatal szerelmesek vetették magukat a tóba egymás után

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 19. 22:00
A pár vitatkozni kezdett, majd miután eldurvult a helyzet, egymás után a tóba vetették magukat.
Bors

A szerelmesek Csengcsou találkoztak, és indultak útnak közösen. Végül a Taj-tónál kötöttek ki, ahol a szemtanúk szerint együtt ittak és beszélgettek.

Abból, amit hallott a férfi, azt tudta kivenni, hogy a fiatalok szülei ellenzik a kapcsolatukat, és ezen vitatkoznak. A szóváltás egyre hevesebb lett, a lány pedig elhatározta, hogy a tóba veti magát. A húszéves lány perceken belül a vízben volt, egy évvel idősebb barátja pedig azonnal utána vetette magát.

A rendőrség és a tűzoltók hamarosan a helyszínen voltak, de a keresés után már csak a holttesteket tudták kiemelni a vízből. Megtalálták még az irataikat és értékeiket, ahogy nem sokkal később a közelben parkoló kismotorjukat is, amiben csomagtartójában néhány doboz sör várakozott.

A részletek egyelőre ismeretlenek, de a rendőrség már kapcsolatba lépett a szülőkkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.