Felgyújtotta a házat a családjával együtt

család
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 19. 23:00
Három kisgyerek és az édesanyjuk aludt a házban, amikor az apa lángra lobbantotta az épületet.
Bors

A huszonnyolc éves David Floyd és huszonhat éves barátnője együtt nevelték három gyereküket Baldwyn városában. A fiatal anyuka hirtelen arra ébredt, hogy forróságot érez az arcánál, azonnal kipattant az ágyból és felkapta a tizennyolc hónapos kisbabáját, majd a mindössze két hónapos kicsit is és próbálta őket kimenteni az égő házból, az ablakon keresztül kitette őket.

A harmadik gyerekét már nem tudta megközelíteni, ezért azonnal hívta a 911-et. Mikor megérkeztek a szakemberek, a hétéves Savannah-ra a hálószobájában találtak rá, testét tömérdek égési sérülés borította, füstmérgezése volt és elveszítette az eszméletét. A kislányt azonnal kórházba szállították, de nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A lakásban rettenetes forróság uralkodott, a kislány pedig bent ragadt a szobájában, az ablakot sem tudta kinyitni, így nem volt semmi esélye.

A család többi tagját is kórházba vitték, deaz apa nem látogatta meg őket. Másnap feladta magát a rendőrségen. Az ügyben folytatódik a vizsgálat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.