Óriási mennyiségű, közel 56 ezer képből álló kép- és videógyűjteményt őrizgetett számítógépén egy walesi férfi, akit nemrégiben vettek őrizetbe. Colin Green 2010 júliusa óta halmozta a pedofil tartalmú képeket, melyek közül 1300-on 4 és 15 év közötti gyermekeket erőszakoltak meg felnőtt férfiak, illetve 84 undorító videót is találtak nála.
A Daily Record szerint Green teljesen függőjévé vált a gyerekpornó oldalaknak, ami később még jobban elfajult, és már azon gondolkodott, hogy a való életben is kiskorúakkal kezd majd ki. Végül a hatóságok IP-címe alapján időben nyomára akadtak és őrizetbe vették. Ügyében július 16-án hoznak majd ítéletet.
Green beismerő vallomást tett, ám neve már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. 2002-ben ugyanis az interneten több olyan képet is közzé tett, amiben arra biztatta az embereket, hogy támogassák a terrorizmus elleni harcot azzal, hogy megölnek egy arabot.
– Amikor elkészítettem a képet, nem gondoltam, hogy ezzel rasszizmust szítok. Nem minden arabot ítéltem meg ezzel, hanem csak azokat, akik a terrortámadást elkövették. – mondta akkor a férfi, akit akkor 6 hónap után jó magaviselete miatt szabadlábra helyeztek.
A pedofil tartalmakért vélhetően nem ússza meg ennyivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.