Kelemen Frida még csak tizenkilenc éves, de már több mint egy évtizede szépségversenyeken szerezte tapasztalatait. Így jött az ötlet, hogy esélyt adjon a hasonszőrű modelleknek: Frida ugyanis 154 centiméter magas.
– Egy fotós ismerősömmel közösen találtuk ki, hogy csinálunk egy versenyt, amelyre csak 165 centiméter alatti lányok jelentkezhetnek – mondta a Borsnak Frida.
– Számos versenyen indultam, sok a negatív tapasztalat, sokkal több, mint a pozitív. Ami biztos, az alacsony lányok érezhetően hátrányban vannak a magas lányokkal szemben. Pedig fotómodellként a képeken nem látszanak a méretek, csak és kizárólag az arányok. A Miss Short and Sexy egy olyan verseny, amin én is szívesen indulnék – nevetett Frida.
Nem is csoda, hogy a megmérettetésre százával érkeztek a nevezések, a szakmai zsűri pedig ki is választotta azt a tizenhat lányt, aki jövő szombaton versenybe szállhat a koronáért. A Bors most meg is mutat belőlük párat, és meggyőző érvekkel is szolgálunk: miért válasszunk apró lányt magunk mellé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.