A brit Durham Egyetem ötven nő és ötven férfi részvételével készített kutatást a különböző színű ruhadarabok pszichológiai hatásairól. A kutatás megállapította, hogy a vörös ruhadarabok dühöt, agressziót és dominanciára való törekvést sugalmaznak.
Ez egy hatalomra törő, tettrekészséget sugárzó politikus esetében akár jól is jöhetne, de a példák mást mutatnak.
A brit Munkáspárt miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband ugyanis választási kampánya során szinte végig élénkvörös nyakkendőt viselt. Igaz, elsôsorban azért, mert a piros szín persze hagyományosan a baloldali pártok szimbóluma. Nem jött be: Miliband elbukta a választást a konzervatív David Cameronnal szemben, aki jellemzően lila vagy kék nyakkendőket hord.
Magyarországon is szívesen viselnek vörös nyakkendőt a baloldali politikusok. A 2010-es és a 2014-es választási kampányban a baloldal kormányfő-jelöltje, Mesterházy Attila hordta, de szívesen jelent meg kék vagy világoskék nyakkendőben is. Igaz, így is kikapott végül.
Egy politikus viszont 2006 óta nem hajlandó piros nyakkendőt hordani. Ő Orbán Viktor miniszterelnök, aki utoljára Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel folytatott televíziós vitájában viselt vörös színű kravátlit. Akkor Gyurcsány egy kék alapon fehér pöttyös nyakkendőt vett föl. Utólag a közvélemény-kutatások azt igazolták, hogy a nézők szemében Gyurcsány nyerte a vitát. Orbán el is bukta a 2006-os parlamenti választást.
Ezután már leggyakrabban kék vagy – igazodva pártja, a Fidesz alapszínéhez – narancssárga nyakkendőben jelent meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.