Megölte a nőt, hogy ne kotyogja el a rablásokat

Gyál
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 12. 13:30
Fegyveresen elkövetett rablás miatt vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki három hónap alatt öt Pest megyei takarékszövetkezetet támadott meg. A férfit az idén februárban emberöléssel is megvádolták.
MTI

A férfi 2013 májusában Budaörsön kifigyelte, hogy egy takarékszövetkezet épületében reggel éppen nem volt ügyfél. Belépett a pénzintézetbe, egy fegyverhez megtévesztésig hasonló tárgyat fogott a pénztárosra, átadott neki egy papírtáskát és többször felszólította, hogy minden pénzt tegyen bele. Az alkalmazottak félelmükben a pénztárban lévő 2,3 millió forintot odaadták a férfinek, aki a pénzzel az utcára futott és eltűnt.

Egy hónap múlva a férfi a vádirat szerint visszatért ugyanebbe a takarékszövetkezetbe, és hasonló módon 1,7 millió forintot rabolt el.

Szintén júniusban egy gyáli és egy üllői takarékszövetkezet fegyveres kirablását is megpróbálta, de ezekben az esetekben nem járt sikerrel. Gyálon a pénztáros magára zárta a pénztárhelyiség ajtaját, amit a férfi nem próbált meg kinyitni, inkább sietve távozott, így nem tudta elvinni a pénztárban lévő 13 millió forintot. Üllőn egy gáz-riasztófegyvert fogott a pénztárosra, akit a pénztárhelyiségbe lökdösött, közben a levegőbe lőtt és pénzt követelt. A megtámadott ember ellenállt, dulakodtak, eközben a pénztáros a földre zuhant. A rabló végül zsákmány nélkül menekült ki az épületből.

A férfit 2013 októberében fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van. Ellene az idén februárban a Pest Megyei Főügyészség is vádat emelt emberölés miatt. A vádirat szerint a férfi megfojtotta egy nő ismerősét, a holttestet az ágyneműtartóba rejtette, mert attól tartott, hogy a nő leleplezi a fegyveres rablásokat – közölte Gyugyi Csilla, a megyei főügyészség szóvivője.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.