Horror: feldarabolva akarta eltemetni anyját

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 24. 09:30
Szomszédok hívták ki a rendőröket, hogy feltehetően meghalt egy 86 éves norvég nő, mert kint fekszik az udvarán a hóban. A kiérkező zsaruk is megdöbbentek: fűrészelés nyomait látták a holttesten.
Bors

Először csak a rendőrök mentek ki egy oslói családi házhoz, miután a szomszédok jelentették, hogy a 86 éves ott lakó néni kint fekszik az udvaron, de amikor megvizsgálták a holttestet, azonnal riasztották a bűnügyi helyszínelőket is.

A már megfagyott idős néni lábán ugyanis fűrészelésre utaló nyomokat találtak. Gyorsan előkerült az elhunyt 58 éves lánya, aki bizarr magyarázattal szolgált arra, mi és miért történt.

Az állítja, a mama utolsó kívánságát teljesítette azzal, hogy kivonszolta testét az udvarra, mert azt szerette volna, hogy a kertjében helyezzék örök nyugalomra. A végakarat végrehajtója úgy gondolta, ha kellőképpen megfagy a test, könnyebben fel tudja darabolni. Ez volt az a pillanat, amikor a hatóság bevitte kihallgatásra az asszonyt, bár a fűrésznyomon kívül más sérülés nem látható az elhalálozotton.

A norvég rendőrség közleménye szerint nincs okuk feltételezni, hogy gyilkosság történt, de mindenképpen magyarázatot akarnak kapni a kétes kérdésekre.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.