Féltékeny riválisa rabolta el Endrét

pince
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 13. 05:20
Kalandos körülmények között szabadult ki egy soproni férfi Szlovákiában egy lezárt pincéből. E. Endrét a barátnője házából rabolták el, féltékenységből.
GJ

Filmbe illő módon sikerült megszabadulnia elrablóitól a 39 éves soproni férfinak. A szlovákiai Búcson bezárták egy ház pincéjébe, pénzt követeltek tőle, miközben baseballütővel verték. Megkötözték a kezét-lábát, leragasztották a száját, majd ott hagyták.

A férfinak mégis sikerült elmenekülnie. Autóstoppal Komáromba ment, innen vonattal Sopronba, ahol feljelentést tett a rendőrségen.

A Bors utánajárt a nem mindennapi esetnek. Utunk első állomása a szlovákiai Bátorkeszi. E. Endre először oda utazott barátnőjéhez, Sabrinához, akivel Sopronban ismerkedett meg. A lány szerint volt barátja, Martin váratlanul rájuk rontott a lány házában.

– Többször próbáltam Martinnal szakítani, de nem tudtam tőle megszabadulni. Fenyegetett minket a családommal, többször meg is ütött. Később tudtam meg azt is, hogy ült már börtönben – mondta a Borsnak Sabrina.

E. Endre heteket töltött a lány családjánál, de az új udvarló nem nézte jó szemmel mindezt. Aznap váratlanul megjelent a házban a cimborájával együtt.

– Nekiestek Bandinak, elvették a pénzét, a kocsikulcsát, és elvitték a szomszéd faluba, Búcsra, ahol Martin lakik – folytatta a lány.

Innen már Sabrina 15 éves öccse, Nikolas vette át a szót, ugyanis őt is magukkal vitték. A rendőrök szerint a fiú is részt vett az emberrablásban, négy napot volt börtönben, végül kiengedték. A srác lapunknak azt mondta: kényszerítették, hogy velük menjen, de valójában ő segített kiszabadulni Bandinak.

– Nem csuktam be rendesen a pinceajtót, és amikor nem figyeltek, kést csúsztattam a lábához, hogy ki tudja oldozni magát – mutatta a fiú a helyszínt.

Sabrina a Borson keresztül üzen Sopronba Bandinak, akivel az eset óta nem beszélt, de visszavárja.

– Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni a dolgot. Fellélegeztünk, mióta Martint lecsukták. Szeretem Bandit és szeretném, ha megbocsátana! – mondta a Borsnak.

Renáta ČUháková, a Nyitra me­gyei rendőrszóvivő szerint az ügy két gyanúsítottja, a 45 éves Gábor és a 35 éves Martin előzetes letartóztatásban van. 12-20 éves börtönbüntetésre számíthatnak. E. Endre nem kívánt nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.