Kegyetlenül bánt barátnője gyermekével egy 30 éves férfi az Egyesült Államokban. Michael Porterről ugyanis kiderült, hogy barátnője 6 éves fiának arcát egy kendővel letakarta, és a rongyra vizet öntött. Ez a kínzási módszer az amerikai katonák népszerű vallatási technikája, ugyanis ilyenkor amikor a rab lélegezni próbál, csak folyadék jön át a kendőn, ami a fulladás érzetét okozza, és ezáltal pánikot kelt benne.
A férfit azután vették őrizetbe, miután a fiú iskolájában feltűnt, hogy a gyermek furcsán viselkedik. A kisfiú miután megkérdezték mi baja, elmondta, hogy Porter kínozta meg a vízes kendős módszerrel, sőt, azt is elárulta, hogy 12 éves bátyját is megalázta: megkötözte kezeit, a földre térdeltette, majd kést tartott a torkához.
A rendőrség értesülései szerint Porter három órán keresztül kínozta a két fiút, de arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért kegyetlenkedett. Amennyiben a bíróság bűnösnek ítéli, akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik. A két kisfiú édesanyját még nem vádolták meg, de az ő felelősségét is vizsgálják az esettel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.