Feljelentést tett az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt a füredi rendőrkapitányságon, kérve, hogy indítsanak vizsgálatot Borsa Miklós műsorvezető ügyében – adta hírül az MTVA. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége pedig a büntetőjogi szankciók szigorítását kezdeményezi. Mint ismert, az M1 munkatársát Balatonfüreden bántalmazták. Először megkérdezte tőle az elkövető, hogy ő mondja-e a híreket, majd ütni kezdte Borsát, miközben azt kiabálta: „most hazudj!”
Mint megtudtuk, a műsorvezető a történtekhez képest jól van, otthonában gyógyul testileg, lelkileg, de nyilatkozni továbbra sem szeretne, és egyelőre munkába sem áll.
Az újságíró-szövetség az MTI-vel közölte: az újságírók elleni támadások büntetésének szigorítását javasolják. „A médiában dolgozók közszereplőkhöz hasonló szabad bírálata a demokratikus nyilvánosság természetes és építő eleme. Az erőszakos akciókat ugyanakkor „határozottan és egységesen” kell elítélnie a magyar társadalomnak, az újságírók és a médiafogyasztók közösségének – fejtette ki a szövetség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.