Élő adásban lőtték agyon a zsaruk - videó

autós üldözés
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 16. 18:00
Sokkoló: családja a tévében nézte végig a férfi megölését.
Bors

Több tévécsatorna is megszakította adását, hogy élőben számoljon be egy autós üldözésről szerda délelőtt: az ABC helikoptere például több percen keresztül követte a levegőből azt a kék Cryslert, aminek sofőrje, Frank Ernest Sheperd eddig ismeretlen okból kifolyólag menekült a hatóságok elől.

A húsz perces autós üldözés akkor ért véget, amikor a 41 éves, háromgyermekes Sheperd autója két másik gépkocsival ütközött. A houstoni rendőrök ekkor megadásra szólították fel a férfit, aki azonban ahelyett, hogy feltette volna a kezét, megpróbált valamit elővenni a kocsiból. A járőrök ekkor nyitottak tüzet. A hozzávetőlegesen egy tucat lövés után Sheperd holtan esett össze.

A férfi rokonai közül többen is élő adásban követték az eseményeket. Nagybátyja, Chris például végignézte a közvetítést, ám ekkor még nem is sejtette, hogy kit lát a tévében. “Amikor néztem, csak azon gondolkoztam, vajon miért menekül a hatóságok elől. Aztán telefonált a nővérem, és elmondta, Franket lelőtték és meghalt.”

Sem Frank Ernest Sheperdnél, sem az autójában nem találtak lőfegyvert. Mivel fekete volt, valószínű, hogy halála csak újabb olaj lesz a tűzre, és a történteket többen összekötik majd a másfél hete hátba lőtt Walter Scott esetével - írja a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.