Rózsaszín sírba temették a megégett kislányt

megégett
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 23. 08:00
Eltemették a halálra égett Amandát és unokatestvérét, Nikolászt. A gyerekeket egymástól távoli sírokban helyezték örök nyugalomra.
B. B.

A taktakenézi temetőben vasárnap helyezték örök nyugalomra a halálra égett, ötéves Amandát és négyéves unokatestvérét, Nikolászt. Mint azt a Bors megírta: a gyerekek nagyszüleik udvarán egy gödörbe másztak, ahol száraz gallyakat és szemetet gyújtottak meg. A játék tragédiá­ba torkollott, a gyerekek benn­égtek a gödörben. Amanda édesapja, Dániel, a tragédia után öngyilkos akart lenni, szíve kétszer is megállt a gyásztól. A férfi édesanyja retteg, mi lesz a fiával:

– Amanda után akart menni a fiam. Azóta is mindennap őrizzük őt, nehogy öngyilkos le­gyen – mondja könnyes szemmel Zsuzsa. – Végül sikerült beszélnem a fejével, megértette, hogy még van egy kisfia, akiért érdemes élnie.

A kicsiket fehér koporsóban helyezték örök nyugalomra:

– A fiam nyitott koporsós temetést szeretett volna, de lebeszéltük róla. Szeretnénk, ha úgy emlékezne rá, mint az ő kis hercegnőjére, nem pedig úgy, ahogyan most látná. Fehér koporsóban temettük őket el, Amanda rózsaszín szemfedőt kapott, és a sírja is rózsaszín járólapokkal van kikövezve, hiszen ez volt a kedvenc színe – meséli Zsuzsa.

– A fiam kérése volt, hogy egymástól távoli sírba temessük a gyerekeket. Még egy oldalban sem lehet a két sír. Még halálában is félti a lányát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.