"Rohadt büdös volt, amikor Pistát elégettük"

Bogdán János
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 15:30
19 év összbüntetést kapott az a négy férfi, akik elégették, majd feldarabolták Bogdán Jánost a baranyai Cserdiben 2010-ben. A férfi feje azóta sem került elő. A elkövetőkre jogerősen kilenc, hét, kettő és egy év büntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla.
Fóris Gábor

Bogdán Jánost (45) édesanyja egy évig kereste. Csak egy együttérző nyomozónak köszönhető, hogy az elkövetők meglettek.

- Hiába jelentettem többször a szentlőrinci rendőrségen a fiam eltűnését, a nyomozók semmit sem csináltak - mondta la Borsnak Ilona, az édesanya.

János eltűnése után egy évvel véletlenül járt náluk egy rendőr, aki a történet hallatán elindította a nyomozást. Így derült ki, hogy Bogdán Jánost 1500 forintjáért ölték meg. A gyilkosok közt volt legjobb barátja, a harmadrendű vádlott Domján Csaba, aki a vád szerint agyonverte, majd sógorával, Kesztyűs Jánossal együtt felgyújtotta, feldarabolta, végül lefejezte a férfit.

Domján Csaba kilenc, Kesztyűs János hét év börtönt kapott, társasik két és egy év büntetéssel megúszták.

Domján Csaba még 2010-ben, előzetes letartóztatáskor nyilatkozott a Borsnak.

- Rohadt büdös volt, amikor Pistát elégettük, majd' kifordult a gyomrom, de nem tudtam mit tenni, mert nagyon féltem a sógoromtól - mesélt e a Borsnak Csaba arról a borzalmas éjszakáról, amit még ma is rémálomként él meg.

- Az nem igaz, hogy Pista fel lett darabolva, azt azért gondolják, mert szanaszét találták meg a testrészeit. Emlékszem, hogy János hatalmas tüzet rakott a ház mellett, oda kellett rádobnunk a holttestet, amely
reggelig égett. A megégett darabokat Tescós szatyorba tettük, és széthordtuk a környéken.

A fejét és a törzsét a ház melletti pottyantós wc-be akarta rejteni, de oda nem fért be, ezért egy távolabb található kiszáradt kútba vittük - emlékezett vissza Csaba, aki szerint sógora, Kesztyűs János a gyilkos.

A bíróságon Csaba állításának ellenkezője bizonyosodott be, vagyis Domján Csaba agyonverte, Kesztyűs János pedig segített az égetésben, a darabolásban és a maradványok eltüntetésében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.