Öngyilkos lett a tini egyetlen kihágás miatt

ittas vezetés
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 12. 19:00
Úgy érezte, örökre megpecsételte a sorsát, pedig csak ittas vezetésért kapták el.
Bors

Jó tanulóként és “tökéletes” gyerekként jellemezték ismerősei azt a 17 éves fiút, aki két nappal azután vetett véget az életének, hogy kézhez kapott egy idézést. Eldobott magától mindent - pedig csak ittas vezetésért kellett volna felelnie.

Joe Lawton épp egy buliból tartott hazafelé, amikor megállították. Mivel vérében alkoholt találtak, letartóztatták: a redőrőrsön kellett kijózanodnia. Pár nappal később kézhez is kapta az idézést - ám ahelyett, hogy megjelent volna a tárgyalásán, maga ellen emelte a házukban tartott puskát, és meghúzta a ravaszt.

Élettelen testére a család nappalijában találtak rá. Mellette búcsúüzenet hevert, amiben arról beszélt, hogy nem akar folyamatosan csalódást okozni szeretteinek.

Szülei és barátai értetlenül állnak mai napig a 17 éves fiú kétségbeesett tette előtt. “Soha nem okozott nekünk csalódást. Magasra tette a mércét és megtett mindent, hogy elérje azokat a célokat, akiket kitűzött maga elé. Azt hihette, örökre tönkretette a jövőjét” - mesélte Joe édesapja, a megrendült Nick Lawton a Mirror cikkében.

Joe családja úgy véli, a rendőrök tehetnek a tini korai haláláról: szerintük az törte össze, hogy 17 évesen letartóztatták, és felnőtt bűnelkövetőként kezelték. Szerintük az ilyen sérülékeny korban lévő fiatalokhoz másként kéne viszonyulniuk a rendőröknek - egész más kimenetele lehetett volna a történteknek, ha tudnak Joe letartóztatásáról. Elmondhatták volna, hogy semmi nincs veszve...

“Nem értesítettek minket a letartóztatásról, így nem adatott meg a lehetőség, hogy támogassuk a fiúnkat. Letartóztatáskor felnőttként kezelik a 17 éveseket - míg azután, hogy bíróság elé kerülnek, fiatalként. Ez egy anomália a brit törvényekben. Ha más lett volna a törvény, Joe még ma is élne” - magyarázta Nick Lawton.

Joe 2012-es öngyilkosságának körülményeit a mai napig vizsgálják.

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.