A katonai illetékes közölte, hogy a Barcelonából Düsseldorfba tartó járat útjának legelején a fekete doboz szerint a pilóták „nagyon udvarias, nagyon fesztelen” beszélgetést folytattak egymással, majd a hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egyikük kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni.
– A férfi kívülről picit kopogtat az ajtón, és nincs válasz – mondta a nyomozó. – Utána erősebben kopog az ajtón, és nem érkezik válasz. Egyáltalán nem jön válasz – közölte a lapot tájékoztató szakértő, aki szerint a hangfelvételen lehet hallani, amint a pilóta megpróbálja feltörni a pilótafülke ajtaját.
Nem tudni egyelőre, hogy a pilóta miért ment ki a kabinból, de – folytatta a nyomozó –, ami biztos, az az, hogy az út legvégén a másik pilóta egyedül volt (a pilótafülkében), és nem nyitott ajtót.
A Germanwings keddi, Barcelona–Düsseldorf járata hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Közvetlenül a katasztrófa előtt az Airbus A320-as egyelőre megmagyarázhatatlan okokból hirtelen ereszkedni kezdett, és nem válaszolt az irányítótoronynak, vészjelzést sem küldött. A gép fedélzetén 150 ember tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője. Az egyik fekete dobozát, ami a pilótafülkében elhelyezett négy mikrofon által érzékelt hangokat és zajokat tárolja, kedd este találták meg a gép roncsaitól mintegy tíz kilométerre. Azonnal vizsgálni kezdték a felvett hanganyagot, de hivatalos tájékoztatást egyelőre nem adtak róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.