Írva vigad: novelláit árulja az utcán Péter

novella
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 23. 10:00
Hihetetlen! Kéregetés helyett saját, sokszínű novelláit és verseit kínálja Budapest utcáin Czibere Péter, aki meg is él a sajátos munkából.
Balajti Péter

– Egy magánéleti katasztrófa elől, 2006-ban menekültem az írásba, ami végül tényleg megmentett. Egy padon ülő bácsival beszélgetve kiderült, pénz helyett csak pár novellám van nálam, viszont mindjárt éhen halok. Ő ajánlotta fel, hogy megveszi az egyik írásomat. Ezen annyira fellelkesültem, hogy nyomban eladtam egy párnak és egy fiatal lánynak a másik két munkámat is. Nyolcszáz forintot kerestem, amiből jóllakhattam. Ennek hat éve – meséli Péter, aki azóta mintegy negyvenezer példányt értékesített a kétszáz-kétszázötven darabos, folyamatosan bővülő repertoárjából.

– Az évek alatt főleg én változtam. Ma már kevésbé visel meg a közöny vagy a durva lerázás, amit mind felhasználhattam egyes írásaimban. Ráadásul egyre inkább ráérzek azokra, akik befogadók a munkáimmal kapcsolatban. Ezekért mindenki annyit fizet, amennyit akar. Vallom, nem lehet pénzkérdés, hogy valaki tudáshoz jusson. Így adtam novellát ingyen, de olyan is akadt, aki negyven eurót fizetett érte – magyarázza a fiatalember. Péter állítja: napi két-három óra munkával elő tud teremteni annyit, hogy esztelen költekezések nélkül megéljen az albérletében.

– Nincs főnököm, munka- és határidőm. Akkor írok, ha rám talál az ihlet. Ráadásul emellett kedvemre vállalhatok önkéntes feladatokat. Mi több, a családalapítás és a nyugdíj miatt sem kell aggódnom, hiszen egy gyerekkel vagy egy unokával az oldalamon is biztosan élvezném a sétát és az emberekkel való beszélgetésekkel tarkított novellakínálást – teszi hozzá nevetve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.