Félti családja az elégett kislány apját

gyerekek
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 19. 10:30
Nem csitultak a kedélyek a hétfői tragédia óta Taktakenézen. Mint azt a Bors megírta: két unokatestvér, az ötéves Amanda és a négyéves Nikolász nagyszüleik udvarán játszottak egy kert végébe ásott gödörben, mikor vélhetően meggyújtottak egy száraz gallyat.
B. B.

A gyermekek nem tudtak kimászni a gödörből, benne égtek. A szülők és a család azóta is sírva gyászolnak, képtelenek feldolgozni, hogy a gyerekek nincsenek többé, Nikolász és Amanda fotójával alszanak, gyakran sokkos állapotban szólongatják a kicsiket. Amanda apukája, Dániel van a legrosszabbul. A férfi közölte: kislánya nélkül nem érdemes élnie. Dánielnek azóta többször is megállt a szíve, de a helyszínen új­raélesztették, nem került kórházba, otthon van. A család retteg: ha magára hagyják, öngyilkos lesz.

– Én ismerem a legjobban a fiam, rám hallgat, ezért is vagyok vele, amennyit csak tudok – mondja a férfi édesanyja, Zsuzsa. – Folyamatosan őrizni kell, ne­hogy szörnyűséget tegyen magával. A temetést is én intézem, szeretném, ha az unokáimat hófehér koporsóban temetnék el. Amilyen gyorsan csak lehet, szeretnénk, ha tisztességes búcsúztatásuk lenne. Csak a fiam reakciójától félek. Mi lesz, ha a temetésen a lánya után hal? Mikor eljöttem otthonról, a testvérére bíztam, hogy figyelje, ne tehessen kárt magában – sóhajt szomorúan a gyászoló nagymama. Egyelőre még nem tudni, mikor kerülhet sor a temetésre, a csöppségek testét ugyanis még nem kapták vissza a szülők, a rendőrség pedig azóta is nyomoz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.